Előzetesen sem ígérkezett habkönnyűnek a ZTE Akadémia elleni csata, a valóság aztán elég durván erősített rá ezekre elképzelésekre. A Grosics Akadémiát Csóka - Treiber (Deli), Süli, Barbu, Polonszki, Povázsai, Apro, Molnár, Zádori, Kriska (Cságrány), Fehér (Popovics) összeállításban küldte harcba Goran Ljubinkovics vezetőedző, és aligha azzal céllal tette ezt, hogy csapata alaposan belealudjon a meccsbe.
Márpedig úgy tűnt, a Zalaegereszeg jó nyolc perc alatt elrendezte a találkozót, a vendégek a 13., a 15. és a 20. percben is betaláltak, vagyis gyakorlatilag megnyerték a mérkőzést. Ezt talán csak a grosicsos fiúk nem gondolták így, a 27. percben egy szöglet után Zádori Krisztián fejes góllal fújt ébresztőt. A 34. minutumban egy bedobás után Kriska Norbert ballal helyezett a zalai kapuba, ekkor már 2-3 volt az állás. Az szinte kisebbfajta csodával ér fel, hogy a szünetre döntetlennel vonultak a felek. A 41. percben Molnár János majd' 20 méterről vette be a vendégek kapuját.
A második félidő elején, a 47. percben a bal oldalon meginduló Kriska Norbert egy az egy elleni szituációban verte meg a védőt, és nem hibázott, így csapatunk 20 perc alatt 3 gólos hátrányt váltott egy gólos előnnyé.
Ezzel még nem volt vége, a ZTE közel 20 perc múlva egy kontratámadás végén egyenlített, de ez is kevés volt ahhoz, hogy pontot szerezzenek, a 74. percben Zádori találata már a győzelmet jelentette, noha eseményben ezután sem volt hiány. A játékvezető kiállított egy zalaegerszegit, majd a 90. percben Molnár János is piros lapot kapott, mert felült egy provokációnak. Csapatunknak volt komolyabb lehetősége a találkozó utolsó periódusában is, de ezeket már nem sikerült gólra váltani.
- A legnagyobb győzelem az, hogy visszajöttünk a meccsbe, megmutattuk, hogy ilyen helyzetben is tudunk játszani! Az eleje rossz volt, innen nagyon nehéz visszajönni, de hideg fejjel ez is sikerült. Jó focit játszottunk, és a lényeg az, hogy eggyel több gólt rúgtunk, mint az ellenfél. Bízom a fiúkban, tehetségesek, majd kiderül, hogy mennyien kerülhetnek a nagy csapathoz - mondta a mérkőzés után Goran Ljubinkovics vezetőedző.
A szombat kora délutáni tabellán együttesünk egy rövid ideig az első helyen állt, bár a vetélytársak ekkor még nem játszottak. Szombat estére a Grosics a 4. helyre került az MTK, a Ferencváros és a Puskás mögött. A csapat a jövő héten a Diósgyőr ellen játszik, Goran Ljubinkovics abban bízik, Miskolcról is jó eredménnyel tér haza a gárda.


Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
SPA hungary holding
Nádi Boldogasszony Plébánia
Szeged- Csanádi Egyházmegye 