U17: tanulságos vereség a Vasas ellen

seres-bence.jpg
2-0-ás vereséggel indította első osztályú szereplését a tavaly a magasabb szereplés lehetőségét kiharcoló, bár alaposan átalakult U17-es csapat. Piri Ottó tanítványaival gyakorlatilag minden olyan rossz dolog megtörtént, ami megtörténhet, ez a vereség azonban olyan vereség volt, melyből erőt is lehet meríteni a folytatásra. A Vasas Kubala Akadémia elleni találkozón az látszott, hogy együttesünk a legjobbaknak is méltó ellenfele lesz.

Nem mondhatjuk, hogy sok szerencséje lett volna a Grosics Akadémia Takács (Zsibrita) - Juhász, Dobsa, Seres, Sallai (Csatári) - Rozs (Balogh S.), Balogh G., Radics (Timkó), Galacs - Huszár (Kispál), Tóth összeállítású U17-es együttesének a Vasas Kubala Akadémia elleni, hétvégi találkozón. Az első játékrész első felében megsérült a kezdőkapus, akit le kellett cserélni, kimaradt két nagy lehetőség, ezek után pedig a vendégek a 22. és a 26. percben is betaláltak. Az egyik gólt egy bosszantó védelmi hibának, a másikat egy büntetőt érő taktikai fegyelmezetlenségnek tudhatja be csapatunk. A folytatásban is lett volna 2-3 lehetőség a szépítésre, ez azonban nem jött össze, Juhász Norbert ellenben a 65. percben jogos piros lapot kapott, ezután pedig már nem volt kérdés, hogy a létszám- és gólelőnyben lévő, bár sok helyzetet ki nem alakító Vasas 3 ponttal távozhat Gyuláról.

- Sajnos nincs varázspálcám, így nem állt össze teljesen a csapat a rajtra. Ráadásul ezen a meccsen betegség, sérülés, elkerülhető gólok és piros lap sújtott minket - mondta Piri Ottó. A vezetőedző kiemelte, bizakodásra adhat okot az, hogy az élmezőnybe várt Vasas ellen végig egyenrangú partner volt a Grosics, bár mint fogalmazott, játékosai kicsit túlságosan is tisztelték az ellenfelet. A mester úgy vélekedett, sok olyan mérkőzés lesz az első osztályban, ahol nüansznyi különbségek döntenek majd, erre pedig fel kell készülni.
- Mindig nyerni szeretnénk! A fiúk önbizalmának jót tett volna a siker, de mostmár nem ezzel, hanerm a következő találkozóval foglalkozunk. Kecskemétre is a 3 pontért megyünk, és bár a hétvégi meccsen bármi megtörténhet, úgy érzem, reális esélyünk van a győzelemre - hangsúlyozta Piri Ottó.

A képen látható Seres Bence jó játéka kevés volt a pontszerzéshez a Vasas ellen.