SZEZONÉRTÉKELŐ U17: a munka és az akarat diadala!

- Melyek voltak az első benyomásai a társaságról, mire tartotta képesnek őket?
- Mielőtt Gyulára érkeztem, láttam a fiúkat 2-3 alkalommal, és magamban rögtön össze is hasonlítottam őket az akkori, tatabányai, U-17-es csapatommal. Alapvetően az a kép alakult ki bennem róluk, hogy egy fejlődőképes társaságról van szó, mely akaratban és játékban különbözött tatabányai együttesemtől. Nagy feladatot vállaltam, de éreztem, hogy képesek leszünk javulni, ha a jó alapképességekhez megfelelő munka társul.

- Mennyire volt nagy feladat a csapategység megteremtése, kellett-e ezügyben egyáltalán lépeseket tenni?
- Volt pár játékos, akiket "be kellett törni". Az iskolában és a pályán is voltak viselkedésbeli problémák. Ezek a gondok aztán fokozatosan, szép lassan megoldódtak, lelkileg, fejben is egyre inkább összekovácsolódott a társaság. Az edzések mellett sokat beszélgettünk, megerősödött a játékosok hite a munkában, ehhez a vezetés pozitív hozzáállására is szükség volt. Ősszel jöttek az eredmények, télen pedig egy egészen jól sikerült felkészülést hajtottunk végre.

- A téli időszak azért nem volt ennyire egyszerű!
- Nem, mert ekkor derült ki, hogy nem a 21-es, hanem a 17-es csapat teljesítménye alapján határozzák meg a feljutást. Ez persze minden addigi és azutáni történést más dimenzióba helyezett, alaposan felértékelődött a csapat munkája. Ezzel párhuzamosan megjelentek az "érdeklődők", akik megpróbáltak eligazolni tőlünk játékosokat.

- Ezt a helyzetet hogyan sikerült kezelni?
- Nehezen! Sokat kellett foglalkoznunk nemcsak a gyerekekkel, hanem a szülőkkel is. El kellett mondani nekik, hogy itt van egy olyan koncepció, ami máshol nem, vagy így nem létezik. Itt a fiúk, ha ügyesek, hamar az NB II-es felnőtt csapat keretében találhatják magukat. Máshol azért ez nem így működik. Szép lassan sikerült rendet tenni a fejekben, de volt egy borzasztó időszakunk, 3-4 olyan hét, amikor ugyan sorra nyertük a meccseket, de azt éreztem, hogy egy nagyon mély kút alján vagyunk. Ebből a bajnokság vége felé sikerült kimászni, sok munka és sok küzdelem van abban, hogy így alakultak a dolgok.

- Hogy tudták a játékosok feldolgozni azt, hogy egyik pillanatról a másikra óriási lett a tét?
- Ez kevesebb gondot okozott. Ha visszagondolok a saját pályafutásomra, ott sem a pénz volt az első, hanem az, hogy mi van a pályán. Ha túl sokat foglalkozik valaki a pénzzel, azzal, hogy hova igazolhat, akkor nem tud a feladatára koncentrálni, és a pályán sem tudja azt nyújtani, amit kell.

- Év közben többször panaszkodott arra, amire a csapat következő trénere az első vonalban biztosan nem fog, hogy sok a szinte tét nélküli, majdhogynem értelmetlen bajnoki, melyeket gyenge csapatok ellen kell játszani. Ezt a helyzetet hogyan sikerült kezelni?
- Amikor kiderült, hogy rajtunk múlik a feljutás, átgondoltuk a dolgokat, és azt találtuk ki, hogy erősebb csapatok ellen játszunk barátságos meccseket olyankor, amikor a bajnokságban gyengébb ellenfél következik. Ezeknek a találkozóknak az volt a célja, hogy a játékosok kemény, emberpróbáló közegben edződjenek. Nem kell mondanom, hogy mennyivel más a Szeged 2011 felnőtt kerete, vagy a román korosztályos válogatottakkal megtűzdelt Arad ellen játszani idegenben, mint egy olyan csapat ellen, ahol legfeljebb az a tét, hogy 8 vagy 10 gólt rúgunk.

- Mennyire voltak vevők a játékosok arra a taktikára, amit végül is leginkább játszottak?
- Így utólag nem túlzás azt mondani, hogy alapvetően bevált a letámadásra, az agresszív játékra épülő taktika. A fiúk egyébként vevők voltak erre, mint alapvetően mindenre, ami a fejlődésüket szolgálta. Éhesek voltak a tudásra, tetszett, hogy láttam bennük a tüzet, hogy szeretnének jobbak lenni. A taktikára visszatérve, amikor nagyobb a tét, ezt persze csak óvatosabban lehet alkalmazni, itt nagy felelőssége van a vezetésnek, az edzői stábnak. Arra mindenesetre büszke vagyok, hogy azt a különbséget, mely év elején még jól látható volt egyes játékosok között, év végére sikerült úgy ledolgozni, hogy nem kellett izgulnom, ha cserére került a sor, mert a beálló ember is kellően labdabiztossá vált.

- A bajnokságot azért fordulókkal a vége előtt sikerült megnyerni, mi volt a siker kulcsa?
- Röviden? Az első hely a munka és az akarat diadala volt!

- Mi volt csúcspont? A bajnokság megnyerése, a Gödöllő elleni kiütéses továbbjutás, vagy a Nyíregyháza elleni csata?
- A Nyíregyháza elleni két meccs. Igaz, hogy pont ezeken nem nyertünk a rendes játékidőben, de ekkor mutatkozott meg, hogy rend van a fejekben. A nagy tét ellenére is tudtunk koncentrálni, kiderült, hogy sok fiúra komolyan lehet számítani, hiszen bizonyítottak akkor, amikor az egész akadémia sorsa volt a tét.