- Melyek voltak az első benyomásai a társaságról, mire tartotta képesnek őket?
- Mielőtt Gyulára érkeztem, láttam a fiúkat 2-3 alkalommal, és magamban rögtön össze is hasonlítottam őket az akkori, tatabányai, U-17-es csapatommal. Alapvetően az a kép alakult ki bennem róluk, hogy egy fejlődőképes társaságról van szó, mely akaratban és játékban különbözött tatabányai együttesemtől. Nagy feladatot vállaltam, de éreztem, hogy képesek leszünk javulni, ha a jó alapképességekhez megfelelő munka társul.
- Mennyire volt nagy feladat a csapategység megteremtése, kellett-e ezügyben egyáltalán lépeseket tenni?
- Volt pár játékos, akiket "be kellett törni". Az iskolában és a pályán is voltak viselkedésbeli problémák. Ezek a gondok aztán fokozatosan, szép lassan megoldódtak, lelkileg, fejben is egyre inkább összekovácsolódott a társaság. Az edzések mellett sokat beszélgettünk, megerősödött a játékosok hite a munkában, ehhez a vezetés pozitív hozzáállására is szükség volt. Ősszel jöttek az eredmények, télen pedig egy egészen jól sikerült felkészülést hajtottunk végre.
- A téli időszak azért nem volt ennyire egyszerű!
- Nem, mert ekkor derült ki, hogy nem a 21-es, hanem a 17-es csapat teljesítménye alapján határozzák meg a feljutást. Ez persze minden addigi és azutáni történést más dimenzióba helyezett, alaposan felértékelődött a csapat munkája. Ezzel párhuzamosan megjelentek az "érdeklődők", akik megpróbáltak eligazolni tőlünk játékosokat.
- Ezt a helyzetet hogyan sikerült kezelni?
- Nehezen! Sokat kellett foglalkoznunk nemcsak a gyerekekkel, hanem a szülőkkel is. El kellett mondani nekik, hogy itt van egy olyan koncepció, ami máshol nem, vagy így nem létezik. Itt a fiúk, ha ügyesek, hamar az NB II-es felnőtt csapat keretében találhatják magukat. Máshol azért ez nem így működik. Szép lassan sikerült rendet tenni a fejekben, de volt egy borzasztó időszakunk, 3-4 olyan hét, amikor ugyan sorra nyertük a meccseket, de azt éreztem, hogy egy nagyon mély kút alján vagyunk. Ebből a bajnokság vége felé sikerült kimászni, sok munka és sok küzdelem van abban, hogy így alakultak a dolgok.
- Hogy tudták a játékosok feldolgozni azt, hogy egyik pillanatról a másikra óriási lett a tét?
- Ez kevesebb gondot okozott. Ha visszagondolok a saját pályafutásomra, ott sem a pénz volt az első, hanem az, hogy mi van a pályán. Ha túl sokat foglalkozik valaki a pénzzel, azzal, hogy hova igazolhat, akkor nem tud a feladatára koncentrálni, és a pályán sem tudja azt nyújtani, amit kell.
- Év közben többször panaszkodott arra, amire a csapat következő trénere az első vonalban biztosan nem fog, hogy sok a szinte tét nélküli, majdhogynem értelmetlen bajnoki, melyeket gyenge csapatok ellen kell játszani. Ezt a helyzetet hogyan sikerült kezelni?
- Amikor kiderült, hogy rajtunk múlik a feljutás, átgondoltuk a dolgokat, és azt találtuk ki, hogy erősebb csapatok ellen játszunk barátságos meccseket olyankor, amikor a bajnokságban gyengébb ellenfél következik. Ezeknek a találkozóknak az volt a célja, hogy a játékosok kemény, emberpróbáló közegben edződjenek. Nem kell mondanom, hogy mennyivel más a Szeged 2011 felnőtt kerete, vagy a román korosztályos válogatottakkal megtűzdelt Arad ellen játszani idegenben, mint egy olyan csapat ellen, ahol legfeljebb az a tét, hogy 8 vagy 10 gólt rúgunk.
- Mennyire voltak vevők a játékosok arra a taktikára, amit végül is leginkább játszottak?
- Így utólag nem túlzás azt mondani, hogy alapvetően bevált a letámadásra, az agresszív játékra épülő taktika. A fiúk egyébként vevők voltak erre, mint alapvetően mindenre, ami a fejlődésüket szolgálta. Éhesek voltak a tudásra, tetszett, hogy láttam bennük a tüzet, hogy szeretnének jobbak lenni. A taktikára visszatérve, amikor nagyobb a tét, ezt persze csak óvatosabban lehet alkalmazni, itt nagy felelőssége van a vezetésnek, az edzői stábnak. Arra mindenesetre büszke vagyok, hogy azt a különbséget, mely év elején még jól látható volt egyes játékosok között, év végére sikerült úgy ledolgozni, hogy nem kellett izgulnom, ha cserére került a sor, mert a beálló ember is kellően labdabiztossá vált.
- A bajnokságot azért fordulókkal a vége előtt sikerült megnyerni, mi volt a siker kulcsa?
- Röviden? Az első hely a munka és az akarat diadala volt!
- Mi volt csúcspont? A bajnokság megnyerése, a Gödöllő elleni kiütéses továbbjutás, vagy a Nyíregyháza elleni csata?
- A Nyíregyháza elleni két meccs. Igaz, hogy pont ezeken nem nyertünk a rendes játékidőben, de ekkor mutatkozott meg, hogy rend van a fejekben. A nagy tét ellenére is tudtunk koncentrálni, kiderült, hogy sok fiúra komolyan lehet számítani, hiszen bizonyítottak akkor, amikor az egész akadémia sorsa volt a tét.
Mindenki hozzátette a magáét, ezért lett sikeres a szezon
Nem sikerült nevet, neveket kihúzni a vezetőedzőből, amikor arra kértük, emelje ki, mely játékosok teljesítettek a legjobban. Klausz László egyszerű indoklással szolgált, egy ilyen eredmény eléréséhez mindenkire szükség volt. Ha lettek volna gyengén teljesítő játékosok, nem jut el a csapat idáig.
- Van egy mondás, amit nagyon magaménak érzek: a csatárok nyerik a mérkőzéseket, a védők pedig a bajnokságot. Ezzel arra szeretnék utalni, hogy a sikerben mindenkinek megvolt a maga része, nincs olyan játékos, aki ne lett volna fontos szem a láncban - fogalmazott Klausz László, aki úgy vélekedett, lesz olyan ember, aki a következő években bekerül az NB II-es csapatba, és akár feljebb is léphet, de olyan is, aki nem jut el odáig. Hogy ki mire viszi, meglátása szerint leginkább az akarati tényezőkön múlik.

SPA hungary holding
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Nádi Boldogasszony Plébánia
Szeged- Csanádi Egyházmegye 