U14, U15: két vereség az MTK ellen

u15.jpg
Egy szoros és egy elég sima vereséget gyűjtöttek be csapataink az NB I. keleti csoportjának utolsó előtti fordulójában. A két szombati, budapesti mérkőzésnek nem a mieink voltak az esélyesei, és a papírforma sajnos beigazolódott.

Megszorítani sem tudta az Uram (Trescsula) - Fülöp, Nagy (Szalai), Gajda, Kovács (Masa) - Kiss, Lestyán (Szívós), Szabó (Sebők), Trombola - Szegedi, Gáspár összeállítású U14-es együttesünk az MTK-t.  A szombat délutáni mérkőzésen a fővárosi kék-fehérek már a 8. percben 2-0-ra vezettek, a vége pedig 4-0 lett.
- Megérdemelten győzött ma az ellenfél, kihasználták az összes lehetőséget, melyeket tőlünk kaptak ajándékba. A siker érdekében ennél sokkal többet kell tenni, koncentrálni kell az első perctől kezdve. Most gyorsan el kell felejtenünk ezt a meccset, és próbálunk az utolsó bajnokira koncentrálni - hangsúlyozta Kikity Márió vezetőedző.

Egészen más volt a forgatókönyvben az U15-ös csapatok találkozóján. Dobi Róbert a Szabó - Manga, Sallai (Balogh), Mondics, Antman (Zöldi) - Sándor (Kárpács), Fórizs (Baksai), Rácz, Sipos (Galacs) - Dobsa, Pandur (Orosz) összeállítású csapatnak szavazott bizalmat. A 10. percben ugyan az MTK szerezte meg a vezetést, de Manga Milán már négy perccel később egyenlíteni tudott. Hogy teljes legyen a meglepetés, arról a második félidő 5. percében Galacs Erik gondoskodott, csapatunk az ő találatával 2-1-re vezetett. Sajnos az előnyt nem sikerült megtartani, a fővárosiak az utolsó 10 percben kétszer is betaláltak, így a vége 3-2 lett.
- Jól játszottunk, időnként ellenfelünk fölé nőttünk. Fordítottunk, vezettünk, helyzeteink voltak, de a szerencsésebb csapat győzött - értékelt Dobi Róbert vezetőedző.