Összetartó csapat alakul az U-15-ösöknél

u15.jpg
A 12. helyen zárta az első osztályú bajnokság keleti csoportjának első 15 fordulóját a Grosics Akadémia U-15-ös együttese. A csapat edzője, Dobi Róbert sok új játékost épített be, együttesét családias, erős közösségnek nevezte, melynek minden tagja fejlődött.


13 új játékos érkezett az ősszel az akadémia U15-ös gárdájához, így Dobi Róbertnek egy meglehetősen heterogén társaságból kellett összetartó közösséget gyúrnia. A tréner azt mondta, végezhettek volna előrébb az őszi szezon végén, de az eredményeknél fontosabb volt a játékosok fejlődése.
- Egy ilyen csapatnál kell fél év, mire a gyerekek felveszik a ritmust. Sokan a szülői háztól távol, kollégiumban laknak, a környezetváltozást ebben a korban sem könnyű megszokni. Ősszel nagyon kevés időnk volt arra, hogy összecsiszolódjon az együttes, de voltak biztató jelek, télen pedig volt idő a felkészülésre is, ráadásul érkezett 5-6 olyan új fiú, akik nagy erősítést jelentnek - mondta a többek között a Honvéddal, a Ferencvárossal, az MTK-val, a Diósgyőrrel és a Debrecennel egy bajnokságban küzdő csapat edzője. Az újabb játékosok érkezése azért is fontos, mert az így kialakult, immár 22 fős keret nagyobb versenyhelyzetet teremt a fiatalok között, jobban meg kell küzdeniük a csapatba kerülésért.
dobi-robert.jpgDobi Róbert kiemelte az iskolák pozitív szerepét a felkészülésben. A közreműködésükkel hetente két edzést tarthattak délelőttönként is, így a tréningek száma 7-8-ra emelkedett.
- Galacs Erik, Pandur Dávid és Sipos István üde színfoltja lehet a csapatnak, de a kifogástalan hozzáállása miatt dicséret illet mindenkit - mondta az edző.
A gyerekek egyébként a nap szinte mind a 24 óráját együtt töltik, így már csak ezért sem véletlen, hogy családias, összetartó közösség alakult ki, melynek tagjai szinte testvérként kezelik egymást.