Gyors döntéseket vár a pályán Goran Ljubinkovics

A Gyula Tv youtube csatornájára feltöltött videó elején az látható, hogy javában edzenek a Grosics Akadémia legidősebb növendékei. Az U-21-es együttesnek szüksége is van a jó felkészülésre, hiszen az őszi szezont 3 pont lemaradással "csak" a második helyen zárták a Békéscsaba mögött a második vonal dél-keleti csoportjában. A régóta várt feljutást pedig csak az első hely megszerzésével lehet elérni.

Jobban teljesített az eggyel fiatalabbakat tömörítő U-17-es gárda. Ők 5 ponttal vezetnek a Makó és a Szolnok előtt, a nagy rivális Békéscsabát pedig nyolc egységgel előzik meg. A fiatal játékosok is tudják, mennyire fontos a siker felé vezető úton a csapategység kialakítása.

Fontos változás az akadémia életében, hogy valamennyi csapat szakmai vezetőjeként tevékenykedik az a Goran Ljubinkovics, aki nemrég igazolt át Gyulára. Ő ezelőtt a szerb első ligás Szpartak Szabadka utánpótlásáért volt felelős, de éveken át dolgozott a szerb labdarúgó szövetségnél is.

- Abban bízom, hogy egy helyzetelemzés elkészítése után megkezdődhet az a munka, mely révén az itteni fiatalok egy része alkalmas lehet a legmagasabb szinten való helytállásra. Nem titkolt célunk, hogy olyan játékosok kerüljenek ki az akadémiáról, akik az első osztályban is megállják a helyüket. Ehhez egyrészt sok, másrészt pedig kicsit másfajta munkára van szükség. Fontosnak tartom, hogy ne csak fizikálisan, hanem fejben is felkészítsük a játékosokat. A modern futballban nagy jelentősége van annak, hogy a játékosok minél gyorsabb döntéseket hozzanak a pályán, ezért fontosnak tartom, hogy a gyulai akadémisták e téren is fejlődjenek - hangsúlyozta Goran Ljubinkovics.