Villámrajt és sikeres pontszerzés idegenben

39.jpg
NB II-es ifjúsági csapataink Szegeden kezdték a bajnoki rajtot. A Tisza Volán műfüves pályáján kánikulai időben először Máté János U-17-es legénysége lépett pályára. Vesztett állásból és egy (jogos) kiállítás után emberhátrányból szépítettek a mieink.

Maruska Vitalij több ziccert is kihagyott, Linkát szabálytalanul buktatták a 16-on belülről, de a játékvezető sípja néma maradt ! Így a hazai csapatra nézve hízelgő az 1:1-es eredmény. Sajnálatos, hogy egy szerencsétlen esés következtében Linka keze eltört. Horváth Péter U-19-es csapata magabiztos győzelmet aratott.

A jó erőkből álló és már több éve együtt játszó szegediek az első félideig tudták tartani magukat. Sőt a Grosics Akadémia kapusát (egy szerencsétlen kifutás és szabálytalan becsúszás után) a 7. percben kiállította a játékvezető. Ennek ellenére a szervezettebben, jobban játszó Grosics Akadémia Gáman János és Horváth Ádám góljaival megérdemelten 0:2-re nyert idegenben.