Grosics Akadémia - Orosháza 7- 2 (4- 1)
Grosics Akadémia: Krnács - Grecsó, Lipták, Czirok, Süli - Farkas, Rebők - Visnyei, Erdős, Fodor - Zádori-
Cserék: Pintér, Ungi Martin, Ungi Máté, Hoffmann, Bosnyák, Kalmár, Csapó
Gólszerzők: Zádori 5',41,49', Rebők 12',58', Visnyei 32',59'
Takács László vezetőedző a lefújást követően a következőképpen nyilatkozott honlapunknak: „Már az elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, s az ötödik percben vezetéshez is jutottunk. A továbbiakban is bátran és támadó szellemben futballoztunk, majd hamarosan növeltük előnyünket. Ezt követően a védekezésünkbe hiba csúszott, az ellenfél ugyanis a tizenhetedik minutumban büntetőhöz jutott, amelyet értékesített, ráadásként emberhátrányba is kerültünk. Lendületünket azonban ez sem törte meg, amit híven jelez, miszerint az első félidőben további két gólt szereztünk. A második félidőben több cserét is végrehajtottunk, ám a pályára lépett labdarúgóim ezúttal nem tudtak annyit lendíteni a csapat játékán, mint korábban. A játék képe alapján a győzelmünk ilyen arányban is megérdemelt, a csapatból ezen a találkozón Fodor, Visnyei, Zádori, Czirok, Farkas és Rebők nyújtott átlagon felüli produkciót.”

Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
SPA hungary holding
Nádi Boldogasszony Plébánia 