U14: Mészáros duplája sem lett elég

Jól küzdött U14-es csapatunk a Vác elleni fellépésen, ám védekezésben nem koncentrált megfelelően, így végül vereséget szenvedetett (2-6). A találkozón együttesünk mindkét találatát Mészáros András jegyezte, labdarúgónk mind a két félidőben betalált a váciak kapujába, végül azonban ez sem lett elég a pontszerzéshez. Az összeállításunk után Kikty Márió vezetőedző rövid értékelését is elolvashatják az alábbiakban.

Grosics Akadémia - Vác 2-6

Grosics Akadémia: Uram János – Sebők Milán, Gajda Tamás, Nágel Gergely, Kovács Zsolt - Boros Dominik, Sipos István, Manga Milán, Mészáros András, Szegedi Zsombor - Gonda Lajos

Csereként pályára lépett még: Bognár Patrik (Uram János helyett), Szívós Bence, Baksai Zsolt (Sebők Milán helyett), Bartik Milán (Szegedi Zsombor helyett), Gáspár Bence (Gonda Lajos helyett)

Gólszerzőnk: Mészáros András (29. és 70. percben)

Kikity Máriós, U14-es csapatunk vezetőedzője a lefújást követően röviden ezt mondta: „Elkövettünk néhány hibát a pontrúgásoknál, amiért keményen megfizettünk. A helyezkedésben akad javítani valónk, a kapott gólok ugyanis figyelmetlenségen, apróságokon múltak. Továbbra is bátornak  és erősnek kell lennünk, mint tettük azt a Sajóvölgye és Eger ellen. Törekednünk kell arra, hogy a lehető legtöbbet fejlődjünk, mert jelenleg ez a legfontosabb.