A városi rangadón az első tizenöt percben klasszikus mezőny zajlott a pályán, a két csapat méregette egymást, majd egy gyors támadást Fodor fejezett be egy remek találattal. – mondta Takács László, majd így folytatta: - Ez után csapatom folyamatosan vezette támadásait, ezek közül Zádori, elsősorban nagyszerű helyezkedésének köszönhetően, értékesített két helyzetet, így megnyugtató előnnyel vonulhattunk pihenőre. A jelek szerint túlzottan megnyugodtak labdarúgóink, hiszen a második félidőt visszafogottan, álmosan kezdtük, ezt az ellenfél megérezte, ki is használta, ugyanis rövid időn belül két gólt szereztek. Még időben rendeztük sorainkat, ritmust váltottunk, s ami fontos, ismét átvettük a játék irányítását. Minden játékosunk lehetőséget kapott, majd a csereként beállt Czirok, távoli átlövésből, megszerezte a győzelmünket bebiztosító negyedik gólunkat. Magunknak nehezítettük meg a mérkőzést, a győzelmünk azonban teljesen megérdemelt. A csapatban Lipták, Erdős, Hegedűs Martin, Zádori, Czirok nyújtott átlagon felüli teljesítményt, de gyorsan hozzáteszem, a többi játékosunk is dicséretet érdemel. Különösen örvendetes számunkra, hogy a HLSZ kupában a felkészülés alatt, jó játékkal az összes mérkőzést megnyertük az NB I-ben szereplő csapatok ellen. Ezért ugyancsak jár a dicséret a keret összes tagjának.
Grosics Akadémia U.21. - Gyulai Termál F.C. 4-2 (3-0)
Grosics Akadémia: Rajna - Ungi Máté, Barát, Lipták, Grecsó - Farkas, Ungi Martin - Hegedűs Martin, Erdős, Fodor - Zádori.
Csere: Krnács, Czirok, Hoffmann, Hegedűs Edvin, Rebők, Visnyei, Nagy.
Gólszerzők: Fodor, Zádori 2 , Czirok.

Nádi Boldogasszony Plébánia
SPA hungary holding
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai 