A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat és Bajót Község Önkormányzata a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia és a nyergesújfalui Zoltek SE szakmai támogatásával idén is megrendezi nagy sikerű utánpótlás labdarúgó edzőtáborát. A szervezők nem kisebb névvel, mint Lipcsei Péterrel állapodtak meg, így a 2014. július 21-27. között rendezendő esemény szakmai védnöke az egykori ferencvárosi közönség kedvenc lesz! Az évek óta országosan jegyzett esemény fővédnökségét Popovics György a Komárom-Esztergom megyei Közgyűlés elnöke és dr. Kiss Rigó László Szeged-Csanádi püspök vállalta. A jelenleg már a Fradi II-es csapatát edző Lipcsei Péterrel egy rögtönzött interjút is készítettünk, stílszerűen a Népligetben.
- Péter, hogy tetszik az edzői munka?
Negyedik éve dolgozom a Ferencvárosnál, mint edző. Sokkal nehezebb, mint gondoltam, azonban igyekszek minden követelménynek megfelelni. Szinte csak fiatal játékosokkal dolgozom,ami nagy kihívás.
- Miként gondolsz vissza a játékos pályafutásodra, mire vagy a legbüszkébb?
Ha visszagondolok a pályafutásomra, jó és rossz emlékeim is vannak, de csak a jóra emlékszem. A legbüszkébb arra vagyok, hogy 648 mérkőzést játszottam a fradiban, így megdöntöttem dr. Sárosi György rekordját. A Ferencvárossal 6 kupa és 4 bajnoki címet is szereztem.
- Mi a véleményed a Bajót-Gyulai országos utánpótlás focitáborról?
Egykori ferencvárosi csapattársamtól Horvát Petitől (Horváth Péter a gyulai Grosics Akadémia utánpótlás edzője) sok jót hallottam a táborról, de Nyilas Elek volt válogatott csapattársam is csak dícsérte. Csak gratulálni tudok a szervezőknek és sok sikert kívánok nekik a későbbiekben is. Úgy gondolom, hogy még több ilyen rendezvényre lenne szükség.
- Visszatérve a játékos pályafutásodra, megfordultál a világhírű Fc Portóban is, melyik volt a legemlékezetesebb gólod?
A Benfica ellen nyertünk 3-1-re, a 3. gólt én szereztem, 75 ezer néző előtt.
- És végül mit üzensz a portói szurkolóknak?
Nagyon jól éreztem magam Portugáliában és csak jó élményeim maradtak abból az időszakból. Jó egészséget és minél több bajnoki címet kívánok a szurkolóknak.
Hummel Rudolf a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal osztályvezetője, a Bajót-Gyulai focitábor főszervezője 2014. április közepén Padre Nuno Antunes portói plébános meghívására Portugáliába utazik, ahol egyeztet az ottani városrész utánpótlás labdarúgással foglalkozó illetékeseivel is, így nem kizárt, hogy portugál fiatalok is érkezzenek az idei focitáborba. A látogatás része még április 19-én az FC Porto - Rio Aveportugál bajnoki meccs megtekintése is. Hummel Rudolf a mérkőzést követően átadja az FC Porto szurkolóinak Lipcsei Péter aláírt fradi mezét is.
Popovics György közgyűlési elnök bízik benne, hogy idén is rekordszámú nevezés érkezik a táborra, ami igazolja azt, hogy a rendezvény iránt az érdeklődés továbbra is töretlen.


SPA hungary holding
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Nádi Boldogasszony Plébánia
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai 