Hódmezővásárhelyi FC "B"- Grosics Akadémia 0:4 (0:3)
Grosics Akadémia: Fogarasi- Ungi, Hegedűs, Barát, Zabari - Gimesi, Erdős- Manga, Pászka, Dósa- Kovács
Cserék: Pászka helyett Fazekas a szünetben, Zabari helyett Gajdó és Erdős helyett Gyarmati a 65-ik percben.
Gólszerzők: Pászka a 4-ik, Kovács a 36-ik és a 38-ik percben, Manga a 49-ik percben.
A mérkőzés után Nyilas Elek vezetőedző így értékelt: "Nagy öröm számomra, hogy megint úgy kezdtünk egy mérkőzést, ahogy a mi csapatunktól az elvárható. Esélyesként érkeztünk és ezt a meccs első másodpercétől az ellenfelünk tudtára is adtuk. Letámadtuk, beszorítottuk őket és gyakorlatilag már az első félidőben megnyugtató előnyt szereztünk. Ez rá is nyomta a bélyegét a szünet utáni teljesítményünkre, hiszen akkor már nem csak a gólok, de egy kicsit az összpontosítás és a koncentrációnk is szerényebbre sikerült. Mindezek ellenére csak gratulálni tudok a játékosainknak, mert egyre fogyunk és a bajnoki cím megszerzésére is kevés az esélyünk, de ezek mellett is alázatosan és motiváltan lépnek a pályára és remek sportemberként képviselik akadémiánkat."

Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Nádi Boldogasszony Plébánia
SPA hungary holding 