"U-15-ös csapatunk egy Vác elleni megérdemelt győzelem után a bajnoki cím legnagyobb esélyeséhez utazott. - kezdte Dobi Róbert. - A hazai csapat esélyesként lépett pályára, de már a mérkőzés kezdete előtt érezni lehetett csapatunkon, hogy nem feltartott kézzel érkezett a Bozsik stadionba. Csapatunk a Siska - Kasuba, Barbu, Polonszki, Molnár-Povázsai, Fülöp-Felföldi, Bojtos, Urbán-Rutai összeállításban kezdte a mérkőzést. Az első játékrészben a hazai csapat lépett fel támadóan, de igazán nagy helyzetig nem jutottak, egy távoli lövés ugyan a kapufán csattant, de szerencsére onnan kifele perdült a labda. Kifogástalanul védekeztünk, ugyanakkor támadásban nem voltunk elég pontosak, hamar elveszítettük a labdát, ezért sem tudtunk helyzetet kialakítani. Szünetben kényszerű cseréket kellet végrehajtani Kasubát Seres, Felföldit Mannheim váltotta. A második félidőben továbbra is nagyszerűen védekeztünk, s ekkor már támadásban is feljavultunk, jó néhány kontratámadást vezettünk, amelyekben benne volt a gólszerzés lehetősége. Gól azonban egyik oldalon sem esett, mindenesetre a tíz perc(!) hosszabbítás meglehetősen felpaprikázta a mérkőzés végi hangulatot, s a hajrában Balogh is szóhoz jutott csapatunkban. Minden elismerésem a gyerekeké, a csapat tagjai ugyanis hozzáállásból, akaratból egyaránt jelesre vizsgáztak. Ha támadásban egy kicsit bátrabban játszottunk volna, még nagyobb meglepetést okozunk,de egy olyan csapat ellen, amely a bajnokságban eddig 97 gól rúgott. Mi viszont lehoztuk a meccset kapott gól nélkül, ami remek teljesítmény. Nagyon értékes pontot szereztünk!"
A kispesti fellépés után a DVSC-t fogadta U15-ös gárdánk, amiről hallgassuk tovább Dobi Róbertet.
"A Honvéd elleni egy pontnak igazán akkor van nagy értéke, ha DVSC ellen itthon tudjuk tartani a három pontot, fogalmazódott meg a csapaton belül a többségi vélemény a hazai mérkőzés előtt. - mondta a vezetőedző, majd így folytatta. - Csapatunk a Siska-Kasuba, Barbu, Polonszki, Molnár-Povázsai, Fülöp -Felföldi, Bojtos, Urbán -Rutai tizeneggyel kezdett, majd a későbbiekben Balogh, Seres, Tövisháti Mannheim, Takács és Néma is pályára lépett. A tabellán harmadik helyet elfoglaló vendégek a győzelem reményében érkeztek Gyulára. Az első félidőben többnyire mezőnyjáték zajlott, majd egy pontrúgás után Fülöp és Felföldi egyszerre ugrott fel fejelni és a labda a kapuban kötött ki. Nagy örömet okozott a vezetésünk, ám hogy ki a gólszerző, az érintettek sem tudták pontosan. Mindenesetre a jegyzőkönyvbe Fülöp Tamás neve került be. A második félidőben a Loki mindent megtett az egyenlítés érdekében, ám csapatunk a kispestihez hasonlóan, újra nagyszerűen védekezett, ellenakcióink során pedig több ajtó-ablak helyzetet alakítottunk ki sajnos azonban ezek kimaradtak. Izgalmas végjátékban sikerült itthon tartania a három pontot, ami kiváló eredmény egy minőségi csapat ellen. Ha sikerült volna még egy helyzetet kihasználnunk, akkor nem lett volna ilyen éles a mérkőzés vége, összességében persze büszkék lehetünk a gyerekekre és a győzelemre!"

Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Nádi Boldogasszony Plébánia
SPA hungary holding
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium 