Nyolcig jutott U17-es együttesünk

Jó játékkal, mindkét félidőben négy-négy találatot jegyezve magabiztos győzelmet aratott U17-es együttesünk a Szeged2011 hasonló korosztályú csapata ellen (8-0). Külön örvendetes, hogy látványos akciógólokkal nyert Takács László alakulata. Az összeállítás és a góllövők mellett a vezetőedző értékelését is megtalálják az alábbiakban.

Grosics Akadémia-Szeged 2011 8-0 (4-0)

Grosics Akadémia: Krnács - Hoffmann, Ungi Martin, Grecsó, Süli - Csapó, Gazdag D., Kántor, Hegedűs M., Fodor - Visnyei.

Cserék: Fogarasi, Rebők, Mákos, Paulik, Vörös, Zádori.

Gólszerzők: Gazdag D.2., Hegedűs M.2., Hoffmann, Fodor, Vörös, Paulik.

A mérkőzés után Takács László, a korosztályos együttesünk vezetőedzője a következőket nyilatkozta: "Ezúttal jól futballoztunk. Játékosaink szépen, látványosan építették fel akcióinkat. Megnyugtatóan hatott a társaságra, hogy már az ötödik percben vezetést szereztünk. Szélső védőink sokat léptek fel a támadások segítésére, e mellett két belső hátvédünk is nagyszerűen látta el feladatát mind a védekezésben, mind a támadások indításában. A középpályások és a támadók sok mozgással, jól járatták a labdát, több helyzetet dolgoztak ki és ezen a meccsen labdaszerzésben is jeleskedtek. A góljaink kreatív, gyors támadások során átlövésekből, fejesekből születtek. Az egész csapatnak gratulálok a teljesítményhez."