Győzelem után minimális vereség

Két fellépésen van túl U15-ös együttesünk, méghozzá felemás mérleggel. Dobi Róbert csapata előbb legyőzte a REAC hasonló korosztályú gárdáját, majd minimális vereséget szenvedett a Vasas otthonában. A két találkozón akadémiánk csapata öt gólt szerzett, ebből Bojtos András hármat jegyzett. Az alábbiakban a vezetőedző, Dobi Róbert beszámolóját és értékelését olvashatják.

Grosics Akadémia-REAC: 4-2

Az előző heti vereség után nem lehetett más az elvárás a csapat felé, mint hogy javuló játékkal otthon tartsuk a három pontot. Összeállításunkban, miként azt az elmúlt heti kudarc után jeleztem, jelentős változások történtek. Csapatunk a Siska-Néma, Seres, Barbu, Horváth-Tövisháti,Molnár - Kasuba,Mannheim,Takács - Balog 11-el kezdett. Sajnos az első félidőben akadozott a játék, s bár sok helyzetet kidolgoztunk, ezek sorra kimaradtak, ráadásul az ellenfél egy távoli lövéssel megszerezte a vezetést. A második félidő úgy kezdődött, ahogyan az előző befejeződött, mi támadtunk, a REAC meg szerzett még egy gólt. A kétgólos hátrány dacára érezhető volt, hogy a hátralévő időben megfordítható az eredmény. A cserékkel erősen fejavult a játékunk, majd Takács és Bojtos vezérletével 4:2-re megnyertük a mérkőzést. Találatainkat Takács (2) és Bojtos (2) szerezték. Csereként lépett pályára Bojtos, Povázsai, Felföldi, Vass, Urbán, Polonszki.

Vasas-Grosics Akadémia: 2-1

Csapatunkat a kezdés előtt két órával sűrű hóesés fogadta, s a mérkőzést nagyban befolyásolta az irreális körülmény. Ennek ellenére az első félidőben vezetést szereztünk Bojtos András révén. A pálya minősége azonban nem tette lehetővé hogy a csapatok folyamatos játékot tudjanak kialakítani, ezért elsősorban a küzdelem dominált. Sajnos a Vasas megfordította a mérkőzést, de a mérkőzés képe és a helyzetek alapján a döntetlen reálisabb lett volna. Ezúttal abszolút nem érdemeltünk vereséget, az eredménytől függetlenül dicséret illeti játékosaimat a hozzáállásukért, ám ezúttal nem volt szerencsénk. Csapatunk a Vasas ellen ebben az összeállításban játszott: Siska-Néma, Barbu, Polonszki, Urbán-Fülöp,Povázsai-Kasuba,Bojtos,Takács-Balogh. A találkozón pályára lépett még: Mannheim, Tövisháti, Rutai.