U13: erős ellenfél, kemény küzdelem

ceee8e23-e29a-42ed-9ab3-54e1049ab298.jpg

Rendre kemény ellenfelekbe ütközik U13-as csapatunk a Csongrád-Csanád megyei, U14-es bajnokság Fehér csoportjában. A korosztálynál fiatalabb együttesünk vasárnap a listavezető Kiskundorozsma otthonába látogatott. Hidvégi Imre tanítványai a Juhász - Boros, Adamik, Isztin, Kondacs, Koncz, Karáth, Kiss Z. A., Orvos kezdőcsapattal léptek pályára, csereként Kiss Z., Laurencsik, Pengő, Bozsó, Fári és Kátai segítette a gárdát. 

Fizikai és átvitt értelemben sem volt egy súlycsoportban a két együttes, azonban a grosicsos fiúk elszántsággal, jó mentalitással és küzdeni akarással igyekeztek pótolni a hiányzó centiket és kilókat. Védekezésünk szervezett volt, a dorozsmaiaknak nem volt könnyű dolguk, mert játékosaink szívósan álltak helyt. Egy jogos büntetővel a hazaiak szerezték meg a vezetést, majd a szünetig két elkerülhető gólt kaptunk. A második félidőben sokáig három gólos volt a különbség, de a hajrában háromszor feltörték a védelmünket, így végül 6-0-ra nyertek. 

 

- Egy dinamikus futballt játszó, erős csapat ellen léptünk pályára. A fizikai különbség döntő volt, de egyes periódusokban sikerült felvennünk a versenyt - nyilatkozott Hidvégi Imre vezetőedző.