Nem éppen ideális állapotban utazott Kasik Zsolt és Tóth Dániel vezetésével a Grosics Akadémia az idény negyedik Bozsik tornájára, melynek vasárnap délelőtt Hódmezővásárhely adott otthont. Egy erős betegséghullám miatt több játékost is nélkülöznünk kellett, ráadásul az a furcsa helyzet állt elő, hogy emiatt mindkét csapatunk kapus nélkül lépett pályára. Mindez érezhető volt a játékon, bár akik beálltak a kapuba, jól teljesítettek. A két csapatunk által lejátszott hat mérkőzésen ezúttal egy győzelmet, egy döntetlent és négy vereséget könyvelhettünk el.
- Nem túl barátságos időben, a lebetegedő kapusok miatt erősen hiányos összeállításban futballoztunk. Így is igyekeztek a gyerekek, de egy kis hiányérzet maradt bennem - mondta Kasik Zsolt vezetőedző.
Kasik csapat: Csató Róbert, Dobos Bence, Gábor-Svanda Melchior, Kemecsi Benett, Lázár József, Oláh Dominik, Papp László, Taró Attila.
Tóth csapat: Csumak Milán, Jámbor Attila, Péntek Nimród, Tassi Milán, Téglás Zsombor, Tóth Milán, Túri Sándor.

Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
SPA hungary holding
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Nádi Boldogasszony Plébánia
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai 