Városi rangadót játszott szombaton U15-ös együttesünk. Kovács Imre tanítványai a regionális bajnokság tizenegyedik fordulójában fogadták a Gyulasportot. A Grosics a Polgár-Bognár (Korcsok) - Tollas, Semjéni, Roszik, Baranyi, Takács, Márk, Madura, Poliák (Tóth B.), Csontos, Gazsó-Filó összeállításban lépett pályára.
Semmit sem akart a csapat a véletlenre bízni, így már a találkozó elején támadólag léptek fel a mieink. A tizedik percben a nagy formában futballozó Csontos Zoltán révén szereztük meg a vezetést. Ezután magukra találtak a vendégek, és ha helyzetig nem is jutottak, de a grosicsos térfélen pattogott többet a labda. Egy szöglet után megpattanó labdából aztán mégis sikerült kiegyenlíteniük. A szünet előtt újra magunkhoz ragadtuk az előnyt, Csontos Zoltán egy szép egyéni akció végén talált be.
A második félidő egy huszonöt-harminc méteres Takács Patrik bombával kezdődött, majd a Gyulasport időszaka következett. Polgár-Bognár Máté több védést is bemutatott. A hajrában egy Csontos duplával zártuk le a találkozót, mely így 5-1-es Grosics győzelemmel zárult.
- Több jó egyéni teljesítménnyel, jó meccsen tartottuk itthon a három pontot a városi riválissal szemben. Két mérkőzés vár még ránk idén, ezekből ki kell hoznunk a legtöbbet, hogy zárkózzunk az élmezőnyre - nyilatkozott Kovács Imre vezetőedző.

Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
SPA hungary holding
Nádi Boldogasszony Plébánia 