U17: küzdött a Grosics, de az OMTK nyert

c68f4ffb-4be6-4c8b-bc92-8eb411351468.jpg

Paprikás hangulatban zárult a két csapat első összecsapása, de nemcsak emiatt ígérkezett érdekesnek a Grosics szerdai, orosházi vendégjátéka. A két csapat célja a középmezőny első felébe kerülés volt, így túlzás nélkül állítható, hogy komoly tétje volt a találkozónak. A Bali István vezette gyulai egység a Jurj - Ekker, Csizmarek, Vancea, Szántó, Szilassy, Papp-Such, Csík (Vasas), Máté, Pascut, Horváth (Kurilla) összeállításban szerepelt.
Hamar megmutatkozott, hogy két, közel azonos képességű csapat lépett pályára. A tartalékos Grosics a hiányzók ellenére is jól tartotta magát. A leginkább mezőnyjátékot hozó első periódust követően egy váratlan védelmi megingásból jutott előnyhöz az OMTK. Erre válaszul a labdákat remekül összegyűjtő Szilassy Félix és a jobb szélen rendre veszélyes, első meccsét játszó Máté Milán vezetésével magasabb fokozatba kapcsolt a Grosics Akadémia. Még az első félidőben jött a gyulai válasz, a bal oldalon egy lecsorgó labdát Csík Patrik félfordulatból vágott a kapuba.
Esélyünk volt a vezetés megszerzésére, de a második félidőben is jött egy védelmi hiba, ami után a hazaiak büntetőből szereztek gólt. Egy újabb, vitatható tizenegyes után újabb találatot ért el az Orosháza, majd a középkezdés után még egyet. A rövidzárlatot követően nagy erőket mozgósított a csapat. 4-1-nél is szép támadásokat vezettek és sok helyzetet dolgoztak ki a fiúk. Büntetőt harcoltak ki, majd hagytak ki, eltalálták a kapufát, és alaposan megdolgoztatták a hazai kapust. Gólt viszont nem sikerült szerezni, így a hajrában kiosztott három piros lap - ezekből egy gyulai - elkönyvelése mellett a játékvezető a 4-1-es végeredményt rögzíthette.

- Nem érheti szemrehányás a fiúkat, küzdöttek, egyes időszakokban kifejezetten jól játszottak. A végeredmény azt mutatja, hogy sokkal jobb volt az ellenfél, de a játék képe alapján inkább a döntetlen közeli eredmény lett volna reális - nyilatkozott Bali István.