A Csongrád és a Békéscsaba UFC elleni siker után vasárnap a Szőreget fogadta a győzelem reményében a Grosics Akadémia U17-es együttese a regionális bajnokság dél-keleti csoportjában. Fülöp Tamás tanítványai a Faur (Jurj) - Szántó (Takács), Kurilla (Pascut), Káló, Ekker, Papp-Such (Csík), Csizmarek (Kiss), Molnár (Dulacsi), Silassy, Varga, Vancea összeállításban futballoztak.
A Grosics dominált a találkozón, a nagy labdatartási fölény mellett a fiúk sok helyzetet is kidolgoztak. Igaz, kaput nem nagyon találtunk, a jeget végül Káló István Márkus a harmincötödik percben törte meg. A második félidőben aztán jöttek a gólok is, a 6-0-ás végeredményt hozó mérkőzésen Káló István Márkus négy alkalommal mattolta az ellenfél kapusát, Szilassy Félix és Pascut Dávid pedig egy-egy gólt szerzett.
- Kedvezőtlen volt a sorsolásunk, a szezon elején az erősebb csapatokkal játszottunk. Közben szépen beépültek az új emberek, a fiatalabbak is egyre ügyesebbek. Ma szép gólokat szerezve arattunk győzelmet. Örülök, hogy mindenki játéklehetőséget kapott - nyilatkozott Fülöp Tamás vezetőedző.

Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Szeged- Csanádi Egyházmegye
SPA hungary holding
Nádi Boldogasszony Plébánia 