U15: nagyszerű győzelem a szomszédvár ellen

75c9ac51-7544-43a8-a2f4-c2b375413461.jpg

Szombat déli kezdéssel fogadta a Grosics Akadémia U15-ös együttes a Békéscsaba UFC gárdáját. Kovács Imre tanítványai a Polgár-Bognár (Korcsok) - Roszik, Semjéni, Tollas, Márk, Poliák (Gyökér), Tóth B., Tóth M. (Baranyi), Gazsó-Filó, Madura, Takács összeállításban léptek pályára. 

Nagy lendülettel kezdett a gyulai egység, az ötödik percben egy fejes után már a gólvonalról tisztáztak a csabaiak. Az UFC egyébként fegyelmezetten és hatékonyan védekezett, igaz, a támadásokra nem sok energiájuk maradt. A harminchatodik percben egy szöglet után Roszik Ákos szép fejesébe csak beleérni tudott az egyik védő, így megszereztük a vezetést. 

A második félidőben is a vendégek térfelén zajlott a játék. A csabaiak ugyan jól védekeztek, de a kapura nem sok veszélyt jelentettek. Túl sok helyzetet mi sem alakítottunk ki, de a győzelmünk nem forgott veszélyben, végül 1-0-ra meg is nyertük a találkozót. 

 

- Nagy öröm, hogy nem kaptunk gólt, és hogy begyűjtöttük a három pontot - nyilatkozott Kovács Imre vezetőedző.