Péntek délután Mórahalmon fogadta a Mezőkövesd együttesét a Grosics Akadémia gyulai, U19-es gárdája a kiemelt, keleti bajnokságban. Vantara Zoltán tanítványai az első fordulós, 1-0-ás vereséget szerették volna feledtetni, a vendégek egy győztes találkozó után érkeztek. A mieink a Horváth - Pohner, Lebegyev (Szabó Cs.), Király (Sarb), Mihály, Kiss, Szűcs (Joó), Kovács Z., Lőrincz (Bathó), Styecz, Hermány (Máté) összeállításban léptek pályára.
Nem volt túl nagy a tempó az első percekben, ez talán a melegnek is be volt tudható. Egy vendég ívelés után a kövesdi támadó elesett a büntetőterületen belül, a megítélt tizenegyest viszont Horváth Zoltán hárította. Hiába volt kezdeményezőbb a Grosics, a félidő közepén egy gyulai bedobást követően az ellenfél szerezett labdát, és a nem jól helyezkedő védők között kilépve a matyóföldi támadó betalált. A folytatásban fokoztuk a nyomást, egy bal oldali akció után a középen érkező Lőrincz Szabolcs ziccerben a kapust találta el. A szünet előtt Szűcs Hunor fejese csattant a kapufán.
A második félidőben teljesen visszaálltak a vendégek. Kiss Alpár fejesét védte a kapus, a hajrában Kovács Zoltán lépett ki ígéretes helyzetben, de a gól elmaradt, a Mezőkövesd 1-0-ra nyert.
- Gól nélkül nem lehet nyerni, de az egy pontra rászolgáltunk volna, mert ma mi játszottuk a futballt - értékelt Vantara Zoltán vezetőedző, aki Horváth Zoltán és Mihály Máté teljesítményét emelte ki.

SPA hungary holding
Nádi Boldogasszony Plébánia
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai 