U16: készülnek a kiemelt bajnokságra

b649e655-cc34-405f-8dce-a9591e6620b9.jpg

Tavaly bajnokságot nyert, és bár az osztályozót elbukta, egy visszalépés miatt mégis a kiemelt bajnokságban léphet pályára a Grosics Akadémia U16-os gárdája. Akárhogy is nézzük, nem lesz könnyű dolga a Bali István - Takács László edzőpárosnak, hiszen négy meghatározó játékos is a szegedi anyaegyesülethez igazolt, és bár van nyolc érkező, a csapat tagjait össze kell csiszolni, és a tagadhatatlanul meglévő fizikai különbségeket is csökkenteni kell. 

- A felkészülés nem mondható ideálisnak, az időjárás az egyik fő nehezítő tényező. Két edzőmeccsünk és jópár edzésünk elmaradt. Több játékos is le van maradva fizikailag. A jövő héten már kupameccset játszunk az Ikarus ellen, de még erősítenünk kell a kondíción. A bajnoki rajtra nem leszünk csúcsformában, de úgy gondoljuk, hogy el fogjuk érni azt a szintet, amit szeretnénk. Ez a bajnokság erősebb, mint a tavalyi volt, vagyis nehéz évünk lesz. Bízunk benne, olyan eredményeket érünk majd el, melyek megmutatják, mennyi munkát végeztünk - mondta Bali István vezetőedző.