Erős mezőny gyűlt össze a pénteken és szombaton megrendezett Budavíz-Okány Kupán. A szezonnyitó tornán a REAC, a Sárréti LE, a Grosics Akadémia, a Csepel, az Okányi SE és a Szabadegyháza mérte össze erejét.
A Grosics frissen összeállt együttese nagyrészt fiatalabb játékosokra épített, a keretben négy 2016-os fiú is helyet kapott. A kaput Juhász Marcell őrizte, a mezőnyben Horváth Zalán, Semjéni Gergő, Boros László, Orvos Norton, Gál Levente, Hajdú Péter, Isztin Norbert, Czinanó Zénó, Kiss Zalán, Kondacs Kristóf és Pengő Levente játszott.
Csapatunk három remek győzelmet aratott a két nap során. A Szabadegyháza ellen 5-0-ra nyertünk, a Csepelt 4-1-re vertük, a házigazdák ellen pedig 4-2-es gyulai siker született. A későbbi győztes REAC ellen ugyan vezettünk, de végül a fővárosiak 4-1-re nyertek. A sárrétiektől pedig egy véleményes büntetővel szenvedtünk 1-0-ás vereséget. A Grosics így a harmadik helyen zárt, a gólkirályi címet Czinanó Zénó szerezte meg.
- Mindenkinek gratulálok, és külön szeretném megköszönni Varjú Richárd barátomnak a meghívást, és hogy részt vehettünk ezen a nagyszerűen megszervezett tornán - értékelt Hidvégi Imre vezetőedző.

Nádi Boldogasszony Plébánia
SPA hungary holding
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium 