Igazi rangadó várt pénteken a Grosics Akadémia U19-es csapatára Monoron. Bali István és Takács László együttese a Horváth - Mihály, Pelle, Szűcs, Kovács-Kulcsár, Kovács, Csumpilla (Bihari), Pohner, Halay (Kővágó), Benedek, Lőrincz összeállításban lépett pályára az ötödik hely szempontjából fontos mérkőzésen.
Már a tizedik percben megszereztük a vezetést, Halay Mihály kiugratása után Kovács-Kulcsár Ákos volt eredményes. A vendéglátók leginkább ívelésekkel próbálkoztak, bő fél óra játék után, egy bal oldali akciót követően ki is egyenlítettek. Hamarosan jött a gyulai válasz, Halay Mihály egy szabadrúgást lőtt a kapu jobb felső sarkába.
A jó és eredményes első félidei futballnak nyoma sem volt a másodikban. A Monor három perc alatt fordított, majd a hajrában két gólosra növelte az előnyt. Valamennyi találatot a mi hibánk előzte meg, lényegében hozzásegítettük őket a gólokhoz. A nyolcvanötödik percben Kovács Zoltán szépített, de a lényegen ez már nem változtatott, a monoriak 4-3-as győzelmet arattak.
- Egy magabiztos, nyugodt első félidő után a másodikban olyan teljesítményt láttunk, mely előtt értetlenül állunk - fogalmazott Bali István vezetőedző.

Nádi Boldogasszony Plébánia
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
SPA hungary holding 