U15: 7-0-ás győzelem a Békéscsaba UFC ellen

Szerdán a Békéscsaba UFC ellen folytatódott a Grosics Akadémia U15-ös együttesének hibátlan tavaszi sorozata. Hidvégi Imre tanítványai a Polgár-Bognár - Ekker, Kis (Semjéni), Csizmarek, Szántó, Szabó N. (Kurilla-Sebestyén), Papp-Such, Czikkely (Pesti), Juhos, Bali (Vasas), Molnár összeállításban léptek pályára. 

Hamar megszereztük a vezetést, Juhos Imre jó passza után Czikkely Ádám vette át a labdát, és a jobb felső sarokba emelt. A folytatásban is egyértelmű volt a gyulai fölény, a vendégek leginkább védekeztek, mi támadtunk, és sok helyzetet dolgoztunk ki. Ezek jelentős része kimaradt, de így is hétszer kapitulált a csabai védelem. Góljainkat Szabó Nándor és Molnár Levente (2-2), valamint Pesti László, Szántó Miklós illetve Czikkely Ádám szerezte. 

 

- Sportszerű ellenféllel szemben szép gólokat szereztünk, és ilyen arányban is megérdemelten nyertünk - értékelt Hidvégi Imre vezetőedző.