U14: remek játék, de vereség a SZEOL ellen

b6b3ffba-784d-431c-aafa-46f4ca43554c.jpg

A tabella második helyén álló SZEOL gárdáját fogadta szombaton a Grosics Akadémia U14-es együttese. Kovács Imre tanítványai a Polgár-Bognár - Tollas, Semjéni, Roszik, Baranyi, Takács (Mezei), Kis, Vasas (Poliák), Sassano (Komlósi), Márk (Tóth M.), Tóth B. (Gazsó-Filó) összeállításban léptek pályára. 

Megleptünk a jó erőből álló vendégeket, az első közel húsz percben nagyszerűen működött a letámadás és a nyílt sisakos futball. Igaz, gólt nem szereztünk, de az egész mérkőzésre jellemző volt, hogy kevés helyzet alakult ki. Az első félidő hajrájában a szegediek kerültek előnybe. A második félidőben is bátran játszottunk, kisebb helyzetek mindkét kapu előtt kialakultak. A hajrában újra a vendégek voltak eredményesek, így végül 2-0-ra nyertek. 

 

- A vereség ellenére azt mondhatom, hogy mindenki jelesre vizsgázott, valamennyi játékosom dicséretet érdemel - mondta Kovács Imre vezetőedző.