A Popa - Kocsis (Szoboszlai), Hermány, Ferencz, Szabó Cs., Lebegyev (Kantár), Máté, Bathó, Sarb (Harangozó), Ferkó (Bront), Kiss összeállításban fogadtuk szombaton a Szent István SE együttesét.
A mérkőzés első harminc percében az történt a pályán, amit mi akartunk. A fegyelmezett védekezés mellett maradt energia a támadásokra, miközben a vendégek íveléseit rendre magabiztosan hárította a védelem. Az egyik ilyen labdát viszont az üresen hagyott vendég támadó befejelte, így a szünetre a fővárosiak vonulhattak előnnyel.
A második félidőben próbáltunk nyomást gyakorolni az ellenfélre, de nem jártunk sikerrel. A SZISE bő tíz perc alatt három gólt ért el. Harangozó Ákos passza után Kiss Alpár szerezte meg a becsületgólunkat, így a végén 4-1-re nyert a Szent István SE.
- Nehéz ilyenkor mit mondani, játékban nem volt nagy különbség a két csapat között, de a gólokat az ellenfél szerezte - értékelt Vantara Zoltán vezetőedző.

Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
SPA hungary holding
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Nádi Boldogasszony Plébánia 