A jó erőkből álló Kiskunfélegyháza otthonába látogatott szombaton a Grosics Akadémia gyulai, U14-es együttese. A regionális bajnokság tizenötödik fordulójában Kovács Imre együttese a Polgár-Bognár - Semjéni, Roszik, Takács (Baranyi), Kis, Vasas, Sassano, Szabó (Poliák), Tóth B. (Gazsó-Filó), Tóth M., Korcsok összeállításban lépett pályára.
Már az ötödik percben nálunk volt az előny, a harmadik szögletünkből Kis Gábor közelről vette be a hazai kaput. Egy letámadás után egyenlített ugyan az ellenfél, de Polgár-Bognár Máté nagyszerű védéseinek köszönhetően újabb gólt a szünetig nem szereztek.
A második félidőben mi vezettünk több támadást, egy szépen kivitelezett bedobás variációt követően Sassano Alassandro talált be. Az ötvenötödik percben Tóth Bence emelt a kapu hosszú fölső sarkába, így már 3-1-re vezettünk. A Kiskunfélegyháza egy véleményes büntetőből szépített, de bő egy óra után, egy szép gyulai kontra végén Poliák Pál beadását Sassano Alessandro bombázta a kapuba. A hajrában előbb szépített az ellenfél, majd a hetvennyolcadik percben az egyenlítés is összejött nekik, így a mérkőzés 4-4-es döntetlennel ért véget.
- Vereséggel ér fel ez a döntetlen. Az ellenfél küzdeni tudásban felülmúlt bennünket, az egyéni hibáinkat javítanunk kell. Ha viszont másként nézzük, akkor pontot szereztünk az élboly egyik erős csapatától - mondta Kovács Imre vezetőedző, aki Polgár-Bognár Máté teljesítményét emelte ki.

Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
SPA hungary holding
Nádi Boldogasszony Plébánia
Szeged- Csanádi Egyházmegye 