Új edzőkkel vágtak neki az őszi szezonnak a Grosics Akadémia bozsikos korosztályai. A fiatalok a rendszeres edzéseken túl sok tornán, fesztiválon és más programokon vehettek részt. Valamennyi esemény célja az volt, hogy a fiúk a korosztályos sajátosságoknak megfelelően fejlődjenek.
- Alapvetően elégedettek lehetünk az elmúlt fél évvel, jó szakmai munka folyt az akadémián, a létszám a legkisebbektől eltekintve megfelelő. A jövőre nézve fontos feladat lehet, hogy az adott korosztályok sajátosságai minél jobban érvényesüljenek a munka során - fogalmazott Vantara Zoltán Bozsik szakmai vezető.
Ezekben a korosztályokban az eredmény másodlagosnak számít, a középpontban a gyermekek fejlődése áll. Vantara Zoltán elmondta, az U9-U11-es csapatoknál erősíteni kell a gyerekek önbizalmát, az U13-nál pedig már a nagypályás futballra kell felkészíteni a fiúkat.

Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
SPA hungary holding
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Nádi Boldogasszony Plébánia
Szeged- Csanádi Egyházmegye 