Az eddig nyeretlen Orosháza látogatott szerdán Gyulára, ahol a Grosics Akadémia a Balázs - Kis, Pesti (Jova), Szabó N. (Molnár ), Csizmarek, Bali, Papp, Szántó, Juhos (Vasas), Varga, Gyepes összeállításban lépett pályára.
Az előzetes esélyeknek megfelelően Hidvégi Imre tanítványai játszottak fölényben, a huszonötödik percben Varga Adrián bombázott a léc alá, majd hamarosan az ő passzából Juhos Imre is eredményes volt.
A második félidő elején Szabó Nándor is betalált, így azt lehetett sejteni, hogy a mérkőzés érdemi kérdései eldőltek, hiszen három gólos előnyben voltunk. Nem egészen így gondolta az ellenfél, az orosháziak két jól eltalált lövéssel szépítettek, majd a hajrában egy szerencsés találattal ki is egyenlítettek a kissé elkényelmesedő gyulai játékosok nagy döbbenetére. Gyepes Balázsnak még volt puskapor a tarsolyában, a hetvenkilencedik percben egy hatalmas bombagóllal állította be a 4-3-as végeredményt.
- Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, belekényelmesedtünk a három gólos előnybe, ami majdnem megbosszulta magát. Az erősebb csapatok ellen ez kevés lesz, változtatnunk kell a játékon és a hozzáálláson - értékelt Hidvégi Imre vezetőedző.

SPA hungary holding
Nádi Boldogasszony Plébánia
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai 