U14: a fejlődés évét élte a vármegyei gárda

101cc2cd-dd94-4105-8cdb-e99ad7a8fd06.jpg

A regionális bajnokságban szereplő U14 mellett a jelentős létszám miatt a Csongrád-Csanád vármegyei megmérettetésben is indított csapatot a Grosics Akadémia. A Kovács Imre vezette társaság legfontosabb feladata az volt, hogy a fiatalok fejlődjenek, ehhez a tíz együttesből álló "Fehér" csoport ideális terepnek tűnt. A Grosics végül a tizenhárom győzelem mellett háromszor játszott döntetlent, és kétszer szenvedett vereséget, így a második helyen zárt. 

- A fiúk többsége most került nagyobb pályára, és bár sok új emberünk nem volt, de a klubon belüli játékos áramoltatás miatt gyakran változott a kezdőcsapat. A jó felkészülés ellenére ősszel és tavasszal is az első meccsünk volt az, ami nem sikerült jól, a Móravárosi Kinizsi minkét alkalommal felülmúlt minket. Utána viszont mindkét félévben sorra jöttek a győzelmek. Azt a két meccset sajnálom, de igazából a legfontosabb az volt, hogy a fiúk csapatként és egyénileg is sokat fejlődtek, és készen állnak a következő esztendő kihívásaira - mondta Kovács Imre vezetőedző, aki egyben köszönetet mondott az elmúlt évért az akadémia valamennyi munkatársának, a szülőknek és a gyermekeknek.