A dobogó alsó fokára pályázó Mórahalom látogatott péntek délután Gyulára, ahol a homokhátságiakat az első helyért kiélezett harcban lévő, a mezőnyben egyedül veretlen Grosics Akadémia fogadta. Takács László együttese a Lovas - Pikó, Pelle, Csatlós, Berki, Hagymási, Bihari (Botta-Dukát), Szabó Á., Szabó L., Lőrincz, Nagy B. (Csiki) összeállításban lépett pályára.
Éllovasokhoz méltó módon jó színvonalú első félidőt játszott a két gárda, szép megoldások mindkét oldalon akadtak, olykor a kapusoknak is meg kellett mutatniuk, mit tudnak. Ezt meg is tették, így a szünetig nem zörrentek meg a hálók.
A második félidőben előnyhöz jutottak a vendégek, de három perc alatt egyenlítettünk. Egy labdaszerzés után Lőrincz Krisztián a bal oldalról hozta játékba Pelle Bencét, aki az átvétel után, mintegy tizennyolc méterről a kapuba bombázott. Ekkor még fél óra volt hátra, a folytatásban több esélyünk is volt a fordításra, de most a legnagyobb helyzetek is kimaradtak, míg a Mórahalom egyszer még betalált, így 2-1-es sikerével elvitte a három pontot Gyuláról.
- Nyerni kellett volna, de ez ma nem jött össze. Ennek ellenére gratulálok a csapatnak, mert egyrészt év eleje óta tartott a veretlenségi sorozatunk, másrészt pedig ma is igyekeztünk, és jó meccset játszottunk - nyilatkozott Takács László vezetőedző.