Egészséges önbizalommal telve várja a szombati rajtot a Grosics Akadémia U14-es gárdája. Fülöp Tamás vezetőedző elmondta, a felkészülés eleje ugyan közel sem volt optimális, ekkor betegségek és sérülések nehezítették a munkát, ugyanakkor a csapat gerince végig hadra fogható volt. Szoros felkészülési mérkőzéseket játszott a Grosics a Jamina U17-es, a Gyulasport U15-ös csapatával, majd az egy osztállyal feljebb szereplő DEAC U14 ellen idegenben győztek a Fülöp tanítványok 2-1-re. A szép sormintát egy romániai együttes elleni, 6-0-ás siker zárta.
- Sok futással kezdtünk, utána persze előtérbe kerültek a technikai, taktikai elemek. Nagyon várjuk a rajtot, mindenki jó erőben van és motivált! A cél az, hogy a dobogón végezzünk, ami nem lesz könnyű, mert minden meccsnek nagy jelentősége lesz, de akár az első hely megszerzésére is képesek lehetünk - mondta Fülöp Tamás.
A csapattól Kiss Levente távozott, az érkezői oldalon a több poszton bevethető, de nagy eséllyel belső védőként számításba vett Czikkely Ádám neve található.

Nádi Boldogasszony Plébánia
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
SPA hungary holding
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Szeged- Csanádi Egyházmegye 