A Békéscsaba ellen U17-es A csapatunk hazai pályán már az első félidőben megnyugtató előnyre tett szert (3-1, s végül a Manga, Maruska csatárduó öt találatig jutott, a hatodikat a csereként beállt Hegedűs jegyezte (6-1). A húsvéti szünet után kissé tompábban futballozó együttesünk újra régi önmagát idézve játszott, éppenséggel ebben az összeállításban: Lantos (Rajna) - Ungi Máté(Reszelő), Ungi Martin, Csapó, Fodor(Paulik) - Vati, Gazdag D (Böjtös), Erdős (Hegedüs M), Zabari - Manga Maruska.
Gólszerzőinket érdemes még egyszer megjegyezni: Manga (4), Maruska, Hegedűs M.
A meccs után Máté János vezetőedző, ha röviden is, de érthető elégedettséggel beszélt a látottakról: "A nagy rivális ellen az első félidő kemény küzdelmet hozott, koncentrációnk aztán kétgólos előnyt eredményezett. Szünet után még jobban felpörgettük a játékunkat és nagy örömünkre biztossá tettük győzelmünket. A csapat összes tagja dicséretet érdemel, s ezúttal különösen Manga, Csapó, Vati és Zabari teljesített kiválóan, de újfent hangsúlyoznám, nem egyes játékosok, hanem a csapat közösen érte el ezt a sikert."
Hasonlóan sikeres fellépésen van túl U17-es B együttesünk, amely a Tisza Volán hasonló korosztályánál bizonyult jobbnak (4-0). A szegedi fiatalok elleni mérkőzésen csapatunk így állt fel: Krinács (Rajna) - Hofmann, Farkas (Reszelő), Paulik, Rozgonyi - Böjtös (Sebe), Polonio, Klányi, Kántor - Rebők, Horváth G( Hegedűs M.). Góljainkat Klányi (2), Böjtös és Hegedűs M. szerezték.
A lefújást követően Máté János ismét nem túlzottan hosszan értékelt: "Csapatunk okosan futballozva, szép győzelmet aratott a jó erőkből álló szegediek ellen. Egymásért küzdve, egységesen játszott a társaság, sorainkból ezen a mérkőzésen Krinács, Hofmann, Klányi és Kántor futballozott átlag felett, a lényeg persze, hogy a többiek is lelkiismeretesen futballoztak. Márpedig egy közösségnél ez a legfontosabb, azaz, hogy tiszta lélekkel, egyenes gerinccel jöjjünk le a pályáról. S ez a kudarccal végződő meccsekre is igaz, ám nem baj, ha az a mentalitás győzelemmel párosul, mint az legutóbb mindkét csapatunkkal történt."

Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
SPA hungary holding
Nádi Boldogasszony Plébánia 