Hozzánk képest hét pont előnnyel, veretlenül állt az élen a DEAC két fordulóval a félév vége előtt, vagyis fontos meccs várt az U17-es, kiemelt, keleti bajnokságban a Grosicsra. Az előzetes esélyek a debreceniek mellett szóltak, de a Bali István tanítványai már bebizonyították, hogy képesek a meglepetésre. A mieink a Hegedűs - Kovács Z., Mihály, Benedek (Kővágó), Pohner, Bodog (Molnár), Kovács Zs. (Boga), Szűcs, Halay, Csumpilla, Lőrincz Sz. összeállításban léptek pályára.
Talán mindkét csapat tartott egy kicsit a másiktól, mert nemcsak a Grosics, hanem a DEAC is elég óvatosan kezdett, és az idő múlásával is alig nőtt a kockázatvállalási kedv. A mezőnyjátékot hazai részről leginkább a védelmünk mögé ívelt labdákkal igyekeztek változatosabbá tenni. Ezzel sikerült némi zavart okozniuk, a tizenegyedik percben pedig vezetéshez is jutottak egy ilyen eset után.
Hasonlóan alakult a folytatás, a vendég együttes azonban a huszonnegyedik percben egyenlített. A Lőrincz Szabolcs elleni szabálytalanság miatt megítélt, mintegy huszonöt méteres szabadrúgást Halay Mihály bombázta a kapuba.
A második félidőben a hazaiak igyekeztek több kockázatot vállalni. Nagy helyzetig nem jutottak, a Grosics viszont a kilépő Bodog Matei ellen elkövetett szabálytalanság miatt újabb szabadrúgáshoz jutott, amit Halay Mihály a jobb felső sarokba lőtt.
A debreceniek próbáltak egyenlíteni, Bodog Matei révén mégis mi növelhettük volna az előnyünket, de sajnos kimaradt a ziccer. A széleken egyre többször sikerült a debreceni védelem mögé kerülni, miközben a hazaiak leginkább ívelésekkel, átlövésekkel próbálkoztak, de a gyulai védelem nem hibázott, így a Grosics 2-1-re nyert.
- Óriási eredményt értünk el, pedig nem is tudtuk hozni a legjobb formánkat. Még egy fontos meccs vár ránk a Kincsem ellen, összességében szép őszt zárhatunk - mondta Bali István vezetőedző.