Derbit nyert U17-es csapatunk

A Gyula Termál elleni helyi rangadóm 4-0-s sikert aratott U17-es A együttesünk. A fölényes győzelem dacára nagy küzdelem zajlott a pályán.

Már az első félidőben megnyugtató előnyre tett szert U17-es gárdánk, majd a szünet után is lendületesen futballozott Máté János csapata. A fölényes siker ellenére nagy küzdelemben sikerült megszerezni a három pontot a remekül és szervezetten védekező gyulaiak ellen. Arra mindenképpen jó és tanulságos volt a mérkőzés, hogy Maruskáék gyakorolhatták a felállt védelem elleni taktikát, amiben ennek a korosztálynak bőven lesz része a jövőben.

Grosics Akadémia - Gyula Termál 4-0 (2-0)

A helyi derbin a következő összeállításban játszott csapatunk: Lantos (Rajna) - Kökörcseny (Böjtös), Barát, SZijj (Horváth G), Csapó ( Ungi Máté) - Vati (Hegedüs M.), Gazdag D (Fodor), Erdős, Zabari (Ungi Martin) - Manga, Maruska

Góljainkat Maruska (2), Manga és Horváth G. jegyezték.

A lefújást követően Máté János vezetőedző így értékelt: "A helyi rangadó kemény küzdelmet hozott. A vártnál nehezebben tudtuk feltörni a tizenegy emberrel védekező ellenfél hátsó alakzatát. Végig nagy nyomás alatt tartottuk őket, ami azért eredményre vezetett."