A remek tavasz szereplés miatt meglepőnek tekinthetjük U17-es csapatunk ceglédi pontvesztését (1-1). Máté János edző szerint idei leggyengébb produkcióját nyújtotta a gárda, amit talán az is híven jelez, miszerint az egyetlen találatunk is öngólból született.
Egyértelműen esélyesként érkezett Ceglédre U17-es korosztályunk, ám végül meg kellett elégednünk az egy ponttal, ami a két csapat közt a tabellán elfoglalt helyezés és a mutatott játék okán egyaránt csalódás. Máté János, az U17-es csapat rutinos trénere nem is akarta a körülményekre fogni az eredményt, sőt, ezzel kezdte mérkőzés utáni mondandóját.
- Az elmúlt hét végi élvonalbeli, másodosztályú meccsek után is sok edzői nyilatkozatban a viharos szélre és a göröngyös talajra hivatkoztak a kollégák, főleg a vesztes csapatok trénerei, s bár mi is hasonló körülmények közt léptünk pályára, én nem teszem ezt - kezdte Máté János. - Még akkor sem, ha a mi stílusunknak tényleg nem kedvezett a futball első számú ellensége, a szél, hiszen a legnagyobb gond önmagunkkal adódott. Rossz felfogásban kezdtünk ugyanis, s tovább fokoztuk a problémát azzal, hogy meccs közben sem tudtunk ezen változtatni. Hiába támadtuk végig a meccset, a kapu előtt rossz döntéseket hoztunk, ezért idei leggyengébb teljesítményünkkel meg kellett elégednünk a döntetlennel. A találatunk is a ceglédiek öngóljából született és ez szintén minősíti a támadójátékunkat. Ezúttal senkit sem tudok kiemelni a csapatból, a következő fellépésen mindenkitől javulást várok."
U17-es csapatunk Cegléden a következő összeállításban lépett pályára: Lantos - Kekercseny , Barát, Csapó, Fodor (Ungi Máté) - SZijj (Ungi Martin), Erdős (Rebők), Zabari Vati (Reszelő) - Manga, Maruska.

Szeged- Csanádi Egyházmegye
SPA hungary holding
Nádi Boldogasszony Plébánia
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium 