U16: versenyben a magasabb célokért

387505549-260745059954633-7481379783956233932-n-1.jpg

Érdekes helyzet állt elő az idei bajnokságban a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U16-os együttese számára. Bali István tanítványai egy mindössze öt tagú csoportba kerültek. Az ősszel lejátszott, tíz mérkőzésen a fiúk egy döntetlen és egy vereség mellett nyolc győzelmet arattak, nem kevesebb, mint ötvennégy gólt szereztek, és csak hetet kaptak. Az imponáló mérleg ellenére a Grosics a második helyen zárta az első félévet. A Bácsalmás elleni, idegenbeli döntetlen mellett hazai pályán szenvedtük vereséget a Kiskunhalastól, az összes többi mérkőzés gyulai sikerrel végződött. 

- Egész évben jó hozzáállás jellemezte a játékosokat, és bár a nyáron Gurbai Kevinnel negyven gól is távozott, ezt a problémát is megoldottuk. Pojendán Márk olyan teljesítményt nyújtott a kapuban, hogy az U19-ben is szerepet kapott. Kovács-Kulcsár Ákos sérüléséig ontotta a gólokat, de több embert is kiemelhetnék, már csak azért is, mert az U17-ben is bemutatkozhattak. Voltak azért gondjaink is, a legnagyobb problémát az okozta, hogy kevés mérkőzést játszottunk. Akadt egy olyan, majd' három hetes időszak, amikor nem léptünk pályára - értékelt Bali István. 

A gárda számára a keményebb meccsek is ritkaság számba mentek, hiszen a tíz találkozó közül hat esetben legalább öt gólos győzelmet arattak a fiúk. 

- A cél nem változott, meg kell nyerni a bajnokságot, és ha úgy alakul, szintet kell lépni. Jó hír, hogy távozónk nincs, Gurbai Kevin visszatér, és az adminisztrációs ügyek lezárultával Halai Mihály is erősítést jelent számukra - mondta Bali István. 

A csapat tagjai két hetes, egyéni edzéstervet kaptak a szünetre. A téli felkészülés január közepén kezdődik. A csapatra sok edzőmeccs vár, minden esetben idősebb, vagy erősebb csapatok ellen.