Általános 2022. 07. 26. kedd, 11:04
toth-daniel.jpg

Az U9-es és az U10-es korosztály is megkezdte a nyári felkészülést. Az új időszak hétfőn a két hetes nyári foci táborral kezdődött. - Természetesen a fokozatosság elve alapján fogunk haladni. Az első héten inkább játékosabb feladatok lesznek, amolyan visszaszoktatás a rendszerbe. Az elmúlt időszakban tanultak átismétlése kerül a középpontba, a labdás gyakorlatok, cselek felfrissítése. Napokra lebontva két edzést fogunk tartani, egyet délelőtt, egyet délután. Az edzések között szabad foglalkozás, homok foci, medencézés, kvízjátékok és ügyességi feladatok lesznek. Az első héten a sportorvosi vizsgálat is meg fog történni - vázolta a programot Tóth Dániel edző. 
A második héten a délelőtti edzések már a 6+1-es játékrendszerhez lesznek igazítva, hogy minél otthonosabban mozogjanak a gyerekek ebben a szisztémában. 

- A szünet alatt minden játékossal tartottuk a kapcsolatot. A táborra jelentkezett gyerekek létszáma ideális a felkészüléshez. A tábor után heti három alkalommal fognak zajlani az edzések, szeretnénk edzőmérkőzéseket játszani, valamint próbálunk egy nagyobb utánpótlás tornát is megszervezni az akadémián. A Bozsik programban továbbra is részt veszünk, ami annyiban módosul, hogy nem Makón, hanem Hódmezővásárhelyen fogunk szerepelni. A csapathoz érkeztek új játékosok, akik ugyan már az előző szezon vége felé itt voltak, de a papírjaik most lettek rendezve. Összességében bizakodva várom az előttünk álló időszakot, mert tehetséges, illetve focizni szerető gyerekek sokasága jár az akadémiára - fogalmazott Tóth Dániel.