Általános 2022. 05. 13. péntek, 11:56
258722861-502455434072383-6189944379125339582-n.jpg
Csütörtök délután újabb hétközi mérkőzés várt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U14-es együttesére. Bali István tanítványai ezúttal a Hódmezővásárhely otthonába látogattak. A mieink összeállítása a két nappal ezelőttihez képest alig változott, ezúttal Horváth (Soltész) - Kovács Z., Oláh (Balogh), Nagy Zs., Nagy Z., Dombi, Kovács-Kulcsár, Csumpilla, Czene, Joó és Mohácsi küzdött a három pontért.

A mérkőzés képe azt mutatta, jól sikerült a frissítés a keddi találkozót követően, mert a Grosics lényegében végig kifejezetten jól játszott, csak a második félidőben volt egy gyengébb periódusa a gárdának. A szünetre Kovács Zoltán egy, illetve Mohácsi Dávid két találatának köszönhetően lényegében el is dőlt a találkozó. A vásárhelyiek ugyan mezőnyben jól muzsikáltak, de támadásaikat a védelmünk remekül hatástalanította. A második félidő elején Mohácsi újra eredményes volt, így klasszikus mesterhármast szerzett, a folytatásban viszont már nem potyogtak a gólok. Igaz, a fiúk sok helyzetet alakítottak ki, de ezek sorra kimaradtak. Persze a szomorúságra így sem volt ok, hiszen a csapat magabiztosan szerezte meg az újabb három pontot.

- Végig jól játszottunk, csak azt sajnálhatjuk, hogy bár a második félidőben sokszor sikerült az ellenfél védelme mögé kerülni, ezeket a lehetőségeket nem tudtuk gólra váltani - értékelt Bali István vezetőedző.

A képen Mohácsi Dávid, aki klasszikus mesterhármassal vette ki a részét a sikerből.