Általános 2022. 05. 13. péntek, 07:16
dsc-0049.jpg

Hosszabb szünet után kedd délután a Dabas együttesét fogadta a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U14-es gárdája. Bali István tanítványai a Horváth (Soltész) - Oláh, Nagy Zs., Nagy Z. Dombi (Balogh), Kovács-Kulcsár, Czene, Joó, Fojka, Csumpilla, Mohácsi összeállításban léptek pályára. A tabellán elfoglalt helyezések alapján a Grosics számított a mérkőzés esélyesének, ennek megfelelően indult a találkozó, hiszen a hetedik percben már két gólos előnyben volt a hazai egység. Reményteli volt a folytatás is, Kovács-Kulcsár Ákos révén sok veszélyes akciót vezettünk, Czene Áron pedig jól mozgatta a csapatot. A szünetben így Mohácsi három és Kovács-Kulcsár egy találatával 4-0-ra vezettünk. 

A második félidő alig emlékeztetett az elsőre. Sok volt a hiba, az egyénieskedés, Soltész Rolandnak nem egy alkalommal kellett komolyabb védést bemutatnia. Gólt azért a vendégek így sem szereztek, sőt, a találkozó utolsó percében Kovács-Kulcsár ismét betalált, így végül 5-0-ás Grosics diadalt könyvelhettünk el.

- Az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést, a másodikat pedig el kell felejteni, mert csütörtökön újra meccset játszunk - nyilatkozott Bali István vezetőedző.

Fotók: Kiss Zsolt