Grosics Akadémia B.-Gyulai Termál 2:5

168.jpg
A mérkőzés pontban 17.00 órakor került megrendezésre a Grosics Akadémia füves edző pályáján. A mérkőzésre sokan kilátogattak és szinte mindkét csapatnak volt egy szurkoló tábora, akik megállás nélkül bíztatták a csapatokat a mérkőzés végéig. A mérkőzés nagy intenzitással kezdődött, az első komoly helyzet a Gyula Termál előtt adódott, amikor egy jó ütemű passzal Nagy a védők mögé tudott kerülni, de Kovács jól mozdult ki a kapuból és megakadályozta, hogy a kapuban kössön ki a labda.

A Grosics első helyzete egy távolról el lőtt szabadrúgás volt amit Kiss végzett el, de sajnos csak az oldalkapufán csattant ami balszerencséjére nem a kapuba hanem bedobásra továbbította a labdát. A 23. percben Dósa lódult meg a labdával a bal oldalon és a pontos beadását Gyarmati jutatta a kapuba, ezzel vezetést szerezve a hazaiaknak.

Ezután a vendég Termál minél hamarabb, már a félpályánál szerette volna megállítani az ellen támadásokat aminek az lett a vége, hogy durvábbnál durvább szabálytalanságokat követtek el amit a játékvezető sárga lappal honorált. A félidő vége előtt a 34. percben Földes egy Termál indítás után nagy hibázott és Nagy ismét egy az egyben vihette a kapusra és ezúttal nem hibázott ezzel ismét egyenlő lett az állás. A második félidő elején Dósa gyorsaságát kihasználva sokszor indult meg a balszélen, de ezeket sok esetben szabálytalanul állította meg a Termál jobb védője. Ennek eredménye kép Gimesi oldalról végezhetett el szabadrúgást az 50. percben amit góllal érvényesített. Sokáig nem örülhettek a hazaiak, mert Fógel 25 méteres bombája a kapu jobb felső sarkában landolt az 57. minutumban ez után a Grosics szinte megrogyott, aminek az lett a következménye, hogy egy szögletet követően nem sikerült felszabadítani és a lepattanót Szarka a hálóba helyezte.

A harmadik vendég gólt követően az akadémisták kétségbe esetten próbáltak előre vágott labdákkal támadásokat indítani, de ezeket a Termál védői könnyedén megállítottak. A 67.percben a hazai védők mögé beívelt labdára Csikós lendületből érkezett és esélyt nem adva a kimozduló Kovácsnak a kapuba lőtte a labdát. Ezek után a Grosics edzője Tóth Bálint cserékkel próbálta frissíteni a csapatot kisebb- nagyobb sikerrel. A végső döfést a hazai csapatnak az adta meg, hogy a csereként beálló Paulik 16-on belül szabálytalankodott, amely után 11-es következett amit Fógel magabiztosan érvényesített. A mérkőzés 5-2-es végeredménnyel zárult. A következő fordulóban a csapatnak jobb teljesítményt kell nyújtania a tabella élén elhelyezkedő Tisza Volán ellen.