Nyírsuli - Grosics Akadémia U13 6:0

U-13-as csapatunk Nyiregyházán vendégeskedett nem a legjobb előjelekkel indultunk útnak hiszen csapatkapitányunk Seres Bence nélkül kellett helytállnunk.

A nagyon korai kelés és a délben rekkenő hőségben tőrténő kezdés nem igazán kedvezett csapatunknak.Már az első percben hátrányba kerültünk,és ez teljesen lebénította játékosainkat.Sajnos az első félidőben további gólokat kaptunk, amiből kettő igen vitatható körülmények között esett.

A második félidőben helyzeteket és egy büntetőt is elhibáztunk, így nem tudtuk szorosabbá tenni a mérkőzést.

Megérdemelten nyert a hazai csapat, de talán a gólkülönbség túlzott,és a játékvezetés is jócskán a hazaiaknak kedvezett!

Dobi Róbert:Jobb csapattól kaptunk ki, de ha az első félidőben jobban figyelünk szorosabb lehetett volna az eredmény.
Sajnálom hogy mi nem rúgtunk gólokat pedig a lehetőségeink megvoltak.