Általános 2021. 05. 20. csütörtök, 15:26
187144763-10218828266885270-6316157589548622335-n.jpg

Sok szempontból fárasztó időszakon van túl a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U9-es együttese. Az iskolapadba visszatérve a gyerekek sok feladatot kaptak, és mostanában az edzések monotonitását is ritkán törték meg meccsek, noha házon belül az U10-zel gyakran összemérik erejüket a fiúk. Ezért döntött úgy Vass Lóránt edző, hogy csapatépítő jelleggel elviszi pizzázni a gyerekeket. - Éreztem, hogy egyre fáradtabb a társaság, ezért amolyan hangulatjavító programként beiktattunk egy kis pizzázást. A következő edzésen már érezhető volt ennek a pozitív hatása, mindenki nagyobb lendülettel vetette be magát a munkába - mondta a szakember.

A közelmúltban egy szegedi Bozsik tornán is részt vett a csapat, bár mint Vass Lóránt fogalmazott, nem az eredmény, hanem a játék van ilyenkor a fókuszban. - Jól sikerült a szegedi program, mindenki ügyes volt, jól játszottak a fiúk, eredményesek voltak és mindenki nagyon örült, hogy végre meccseket játszhattunk. Úgy tekintünk ezekre az alkalmakra, hogy ilyenkor lehet focizni, az alapelemeket persze hozni kell mindenkinek, de amúgy igazi örömfocit várok, érezze jól magát mindenki - fogalmazott az edző.

A csapattal kapcsolatos érdekesség, hogy immár hetek óta a gárdával edz az U8 egyik tehetséges játékosa, Borota Adi, aki jól beilleszkedett, és a társaság hasznos tagjává vált.

Izgalmas időszak előtt állnak a fiúk

Az elmúlt hónapok meccsszegény időszaka után egy Bozsik tornán már részt vett a csapat, s mint Vass Lóránt szavaiból kiderült, még májusban jöhet a következő. Ennél azonban izgalmasabbnak ígérkezik az a júniusi, szeghalmi torna, melyet két naposra terveznek a szervezők.