A szezon egyik legjobb félidejét produkálta a Kecskemét elleni, vasárnapi bajnokin a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U14-es együttese. A Lovas (Horváth) - Kovács-Kulcsár, Szendi, Czene, Mészáros, Kovács, Lázár (Joó), Süle, Orodán, Petka, Mohácsi (Sajtos) összeállítású csapatnak alig fél perc kellett, hogy helyzetet alakítson ki a vendégek kapuja előtt, s a folytatás is hasonlóképpen zajlott. Ennek ellenére a 19. percben a Kecskemét szerezte meg a vezetést, de a gyulai együttes lendülete nem hagyott alább, és Kovács-Kulcsár Ákos 38. percben szerzett találatával ki is egyenlített.
A második félidőben sajnos nem sok örömünket lelhettük, az ellenfél távoli lövései rendre utat találtak a kapunkba. A végén a kecskemétiek nagy különbségű sikernek örülhettek, hiszen 5-1-re nyertek, ráadásul Mohácsi Dávid ágyéktáji sérülése is komolynak látszik.
- Több volt ebben a mérkőzésben, de az ellenfél távoli gólokkal felőrölt minket, és ilyen arányban is megérdemelten nyert - értékelt Kiss János vezetőedző, aki Petka Imre és Mészáros Ádám teljesítményét emelte ki.

Nádi Boldogasszony Plébánia
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
SPA hungary holding
Szeged- Csanádi Egyházmegye 