U10: maximális létszám, nagy lendület

kadar-laszlo-gyula.jpg

A múlt héten U10-es együttesünk is elkezdte a munkát, Kádár László beszámolója szerint nemcsak teljes létszámmal, hanem csupa lelkes fiatalemberrel zajlott az eddigi két tréning. A szerdai és csütörtöki, elsősorban a ráhangolódást célzó edzések után ezen a héten is két alkalommal találkoznak a fiúk az akadémián, de a jövő héttől visszaállnak a hétfő-szerda-csütörtök ritmusra. Van is mit pótolni, mert bár a srácok lelkesedésére nem lehet panasz, a vírus miatt kieső időszak mindenkin látható nyomokat hagyott.

- Ki voltak éhezve a mozgásra, így jó iramú, lendületes foglalkozásokon vettek részt a gyerekek a múlt héten. Ekkor még elsősorban a játék állt a középpontban. A héten már megkezdjük a technikai, koordinációs feladatok végrehajtását, a folytatásban pedig taktikai elemekkel is foglalkozunk majd, szöglet, illetve szabadrúgás variációkat gyakorlunk. Az előttünk álló félév legfontosabb célja, hogy a gyerekek fejlődjenek. Ezen kívül azt is szeretném elérni, hogy a bozsikos eseményekről ne egy-két, hanem három győzelemmel térjünk haza a jövőben. Ez nemcsak büszkeségre adhatna okot, de jót tenne a gyerekek lelkének is - emelte ki Kádár László.

A szakember elmondta, a csapattal együtt edz egy román nemzetiségű, magyarul keveset tudó fiú is, új játékosnak egyelőre ő számít. Vele a kommunikáció még kisebb nehézségekbe ütközik, de az ifjú labdarúgó a legfontosabb, edzéseken általában elhangzó szavakat nyomtatásban megkapja, így könnyebben követheti majd az utasításokat.

A tréningeken továbbra is aktív szerep jut Fülöp Tamásnak, akit nemcsak megkedveltek a gyerekek, hanem fontos szerepet játszik fejlődésükben, ő Kádár Lászlóval egymást jól kiegészítve segít abban, hogy a kisebb csoportban végzett gyakorlatok igazán hatékonyak legyenek.