A nagyobbak az akadémián, a kisebbek pedig a sportcsarnokban tartják a foglalkozásokat.
- Nagy feladat előtt állunk, hiszen a nagypályán játszó csapatok ősszel elmaradt mérkőzéseit pótolni kell, ez pedig nem lesz könnyű feladat. Január 30-án már kezdünk, így három hét áll előttünk. Vegyes felkészülést terveztünk, ennek vannak buktatói, de az idő rövidsége miatt ez lehet a legcélravezetőbb. Heti öt tréning mellett egy meccset fogunk játszani - fogalmazott Kiss János. A két érintett korosztály számára nemcsak a felkészülés, hanem maga a bajnokság sem lesz könnyű, hiszen nem kevesebb, mint tizennyolc meccset kell lejátszaniuk, ezért nem lesznek ritkák a szerdai meccsek sem.
Kiss János szavaiból kiderült, minden korosztály számára szeretnének játékosokat igazolni, de egyelőre még nem érkeztek új emberek.


SPA hungary holding
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Nádi Boldogasszony Plébánia
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium 