Egy vereség mellett két győzelmet aratott idáig a szegedi alakulat. Vagyis közel sem ígérkezett könnyűnek a "B" csoport aktuális mérkőzése a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai együttese számára, mely a Pál - Moldván, Oláh, Pocsai, Frankó, Beliczai, Erdei, Dani A., Hidvégi (cserék: Dani N., Müller, Nagy, Petőházi, Ottlakán) összeállításban lépett pályára. Jól kezdtek a jelentős fizikai fölényben, két évvel idősebb hazaiak, már a hatodik percben sikerült megszerezniük a vezetést, amikor a kissé elalvó védelem közreműködésével kettő az egy ellen vezethették a kapunkra a labdát. A folytatás sem volt könnyű, mert nem csak erősebb volt az ellenfél, hanem kifejezetten ügyes játékosok is játszottak náluk. Ennek ellenére sikerült egyenlíteni, egy gyors kontra végén, a tizenhatodik percben Dani Andor kicselezte a védőt, majd a kapust elfektetve a hálóba gurított.
A második félidőben egyre inkább érezhető volt, hogy a mieink nehezen bírják a szegediek kemény játékát, az ütközéseket, és az időnként a keménység túlsó határát súroló futballt. A pálya meglepően rossz talaja sem a mieinknek kedvezett, a megszokott passzok nem mindig mentek oda, ahova szerettük volna. Helyzetekig így is eljutottunk, de a DAFC több lehetőséget alakított ki, és gólt is szerzett. Igaz, ez a negyvenhetedik percben, egy véleményes eset után történt, mely végén a kapusunkat sérülés miatt le is kellett cserélni. A hazai együttes tehát 2-1-re nyert, de a mieink is büszkék lehetnek a teljesítményükre, hiszen egy idősebb játékosokból álló, erős csapat ellen álltak helyt.
- Játékban nem, de fizikálisan elmaradtunk az ellenféltől, mely nemcsak erős, hanem ügyes játékosokból is állt. Sokat kivett belőlünk ez a meccs, látszott a két év különbség, de nincs miért elkeserednünk, értékes tapasztalatokat szereztünk - értékelt Vantara Zoltán edző.